Nem túlzás kijelenteni: Conor McGregor és Floyd Mayweather meccse 2017 augusztus 26-án az utóbbi idők legjobban várt bunyója. Mindkét küzdősportos ellentétes indulatokat vált ki a közönségből, mindketten nem titkoltan szeretik a pénzt, és a legjobbnak tartják magukat a küzdősportok terén. Hogy ez önteltség vagy kellő magabiztosság, azt nem tisztem eldönteni, mindenesetre a két sportoló mérlege elképesztő: McGregor (175 cm, 70 kg) az első harcos az UFC történetében, aki egy időben két súlycsoportban is megszerezte a bajnoknak járó övet, míg Mayweather (173 cm, 68 kg) 49-0-ás mérleggel rendelkezik profi ökölvívó pályafutása során. A két bajnok megtalálta egymást, mikor McGregor kacérkodott a boxolói pályafutással - egy ilyen megszólalásra csapott le Mayweather, és jelezte, szívesen kiállna az ír harcos ellen. Kisebb huzavona után nemrég bejelentették, hogy a nagy összecsapás, a "Money Fight", vagy "180 million dollar dance" néven is elhíresült esemény augusztus 26-án megrendezésre kerül, a profi box szabályrendszere szerint.
Mindkét harcos felkészülési rendszerét igazolják az eredmények, mégis két egészen eltérő megközelítésről beszélünk - edzéselméleti szempontból ezért is lesz rendkívül érdekes az összecsapás. Egy igazi, régi vágású, old school felfogású boxoló fog nekifeszülni egy teljesen modern, újító ketrecharcosnak. Lássuk hát a két rendszer fő építőelemeit.
A felkészülés helye
Mayweather felkészülése javarészt a "Doghouse"-ként elhíresült, hírhedt teremben zajlik. A név magyarra talán úgy fordítható legjobban, hogy "farkastörvény", és ez sokat elmond a helyről. A Showtime-nak úgy nyilatkozott Mayweather: "A srácok halálig harcolnak, ez nem jó, de farkastörvények uralkodnak." Tehát a terem igazi régi felfogású boxoló-gyár: a harcosok nagy nyomás alatt kovácsolódnak. Ahogy Mayweatherről magáról, a teremről is megoszlanak a vélemények. Volt, hogy perelték a kegyetlenségért a termet, de vannak rajongók, akik egyszerűen imádják a "Doghouse" "alpha-male" környezetét. Egy felvételen látható, ahogy Mayweather az éppen kiütött harcost gúnyolja - link a videóhoz, mindenki döntse el magától, hogy ez belefér-e a harcossá válásba, vagy inkább visszataszító, én személy szerint nem ítélkezem, más videókon meg más látszik. Ellentmondásos? Biztos.
McGregor John Kavanagh (könyvajánló) segítségével készül a Straight Blast Gym falai között. Kavanagh Írország első fekete öves Brazil Jiu-Jitsu mestere az, aki elsőként fedezte fel McGregort, mint nyers tehetséget, de az ír harcos nem csak Kavanagh-val készül. Owen Roddy, egykori MMA harcos is vele dolgozik, illetve külön erőnléti edzőgárda készíti fel a bunyókra. A terem - és McGregor nagy erőssége, hogy naprakész, és mindig követi az edzéselméleti változásokat, hogy megállja helyét az MMA rendkívül gyorsan fejlődő világában. Conor például az elsők között kezdte el edzésein a természetes, állatutánzó mozgásokat használni. Először kételkedve nézték, majd az eredmények igazolták. Felfogását legjobban saját szavai mutatják be: "Harcolni egyszerű számomra, mert gondolkodásom minden egyes másodpercét ennek szentelem."
Kardió!
Mayweather itt is a régi iskolát veszi elő. A ringben úgy mozog, mint akinek nincs felesleges mozdulata, akinek nincsen feleslegesen elvesztegetett energiája. Viszont hogy képes fenntartani ezt a koncentrációt, illetve hogy marad állva 12 meneten keresztül? A boxban állandóan jár a sportolók lába. Folyamatos, laza helyben szökdeléshez hasonlít a legjobban ez a fajta terhelés, minden menet első percétől az utolsóig. Nem csoda, hogy Mayweather 5-8 mérföldes futásokat iktat be az edzéstervébe.
McGregor máshogy készül. Az MMA világa sokkal jobban épül a megfelelő időben megfelelő gyorsasággal véghezvitt, rendkívül nagy intenzitású mozgásokra. Természetesen kell egy alap állóképesség, de folyamatos terhelések helyett inkább intervallumos terhelésekkel építi fel magát az ír, és a futás helyett is inkább a kerékpár, vagy a rövid sprintek mellett dönt - félti a térdét a Diaz elleni mérkőzése óta. Saját rendszere, a FAST (Fighter Anaerobic/Aerobic System of Training) egy igen modern felfogású rendszer, érdemes ránézni, ha küzdősportot űzöl, és újdonságra vágysz.
Harcos edzések
A két harcos természetesen itt is nagyban máshogy fogja fel a dolgokat. Mayweather felkészülése öklözésre és árnyékboxra épül. Edzéseinek ezt a részét édesapja felügyeli, aki még 64 évesen is van, hogy az edzések során ringbe lép - ez azért mindenképpen elismerésre méltó.
McGregor ezzel szemben sokkal inkább a mozgásokat elemzi, és célzottan az ellenfelére készül fel, illetve a saját mozdulatait tökéletesíti a végletekig. Ahogy az egyik leghíresebb győzelme után mondta, "a pontosság üti az erőt, az időzítés veri a sebességet". Azon a mérkőzésen, mikor tizenhárom(!) másodperc alatt kiütötte ellenfelét, nekem teljesen olyan érzésem volt, hogy pontosan tudta, Aldo milyen mozdulatot fog tenni, és erre pontosan időben küldte be a tökéletes helyre azt a balost. Teljesen tudatos mozdulatnak láttam - McGregor így készül fel ellenfeleit elemezve.
Két hónap felkészülés
8 hét áll még rendelkezésére mindkét sportolónak, hogy felkészüljön a meccsre. Hogy végül az 50. Mayweather győzelmet láthatjuk-e, vagy az MMA-s ír újra meglepi a világot? Két teljesen ellentétes edzésrendszer feszül majd egymásnak a ringben, és éppen ezért az eredménytől függetlenül nagyon érdekes bunyóra lehet számítani. Kíváncsian várom, és győzzön a jobbik!