Az előző gyorsaságról szóló cikkben arról beszéltünk, hogy pontosan mit is jelent a gyorsaság a különböző csapatsportokat űzők számára. Ahogy akkor írtam, maga a feladat nagyon egyszerűen hangzik – fejleszteni a gyorsulást. Viszont ennek a megvalósítása már egy bonyolult dolog. De mégis, hogyan kezdjünk neki? 

A gyorsaság fejlesztése a csapatsportok résztvevőinek kulcskérdés. Labdarúgók, kézilabdázók, kosárlabdázók, vagy akár az amerikai focisták is arra törekednek, hogy minél gyorsabbak legyenek, ezzel előnyt szerezve a pályán. Az ezt célzó erőfejlesztéssel, futó- és speciális ugró jellegű gyakorlatokkal sok időt töltenek a profik is – de az átlagemberek számára is nagyon hasznos ez a fajta edzésmunka. Atletikus, szálkás izomzatot alakíthat ki a gyorsaság fejlesztése, és a mindennapokban is hasznos koordinációfejlesztéssel jár. Gondoljunk csak arra, hogy ha megbotlik valaki az utcán, nagyon jól jön, ha erre rendkívül gyorsan tud reagálni, az ereje is megvan a testsúlya megtartására egy lábbal a botlást kompenzáló lépésben, illetve a koordinációja is lehetővé teszi a lépés pontos kivitelezését. Hogy ez mégis hogyan történik, azt alább, az előző cikkhez kapcsolódóan lehet elolvasni szakmai írásunkban.

Valahol ott érdemes becsatlakoznunk a témába, hogy fehér és vörös rostok. Az előző cikkben ezt bővebben is kifejtettem, a lényeg, hogy a fehér rostok felelősek a robbanékony, gyors mozgásokért. Ezek fejlesztéséhez pedig akkor értelemszerűen olyan edzésmunkát kell végeznünk, ami nagy erőkifejtéssel jár, robbanékony és gyors. Ezt pedig, hogy végül gyorsaságot (vagy gyorsulást) kapjunk, három részre kell osztani: funkcionális erőfejlesztés, robbanékony futófeladatok és pliometrikus gyakorlatok.

A funkcionális erőfejlesztés ebben a témában eléggé összetett, és sokszor ellentmondásos is. Főleg, ha a „funkcionális” szót abban az értelmében értjük, amivé sajnos ma már sok edző számára vált. Funkcionális, ami súlyok nélkül, és bonyolult mozgások kivitelezésével jár, lehetőleg minél kitekertebb helyzetben – hát lehet, hogy ettól nagyon erős leszel nagyon furcsa testhelyzetekben, de az én szótáramban nem ez jelenti a funkcionalitást. Boyle szavaival élve funkcionális az az edzés, aminek értelme van. Ha gyorsaságot akarok fejleszteni, akkor az edzés úgy lesz funkcionális, ha az elemei ezt a célt szolgálják.

A kitérő után most már konkrétan a funkcionális erőfejlesztésről a gyorsaság témájában: a cél az erőfejlesztéssel ebben az esetben az, hogy a játékosnak minél nagyobb és robbanékonyabb ereje legyen az adott 20-30 méter megtételéhez. A guggolások, felhúzások – mivel nagyszerűen fejlesztik az alsó végtag erejét – szabad súlyokkal kiváló eszközök, illetve a technikailag jól kivitelezett olimpiai emelések és kettlebell swingek is igazi varázslatra képesek – olyan robbanékonyságot adnak, ami máshogy elérhetetlen. Nem véletlen a pletyka, miszerint a súlyemelők bárkit megvernek 20 méteren – persze ebbe több irányból bele tudok kötni, de minden pletykának van alapja. A bilaterális gyakorlatok azonban nem elegendők a maximális eredmény elérése érdekében. Elengedhetetlen, hogy unilaterális gyakorlatokkal is fejlesszük az erőt – tedd fel a kérdést, mikor van olyan, hogy egyszerre két lábad van a talajon a sportágadban? A különböző egylábas gyakorlatok, egylábas guggolások – nem a pistol squat, túl kicsi a nyereség/sérülésveszély arány – és az egylábas-egykaros felhúzások mindenképpen szükségesek. Természetesen mindezeket kiegészítve core és felsőtest gyakorlatokkal, illetve a megfelelő progresszióval felépítve.

A futómozgás maga viszont bonyolult, és a leghatásosabb fejlesztés érdekében nem elég csak az ahhoz szükséges izomzat erősítése. Ez alatt azt értem, hogy magát a mozgást is az adott dinamikával és robbanékonysággal gyakorolni, edzeni kell! Itt jönnek be a képbe a robbanékony futófeladatok, minden irányban. A jelre történő sprintek, majd az ezekből történő irányváltások azok, melyekre itt szükségünk van. Az irányváltásoknál, megállásoknál, illetve a hátrafelé történő mozgásoknál külön ügyelni kell a mozdulat tanítására is. Itt a progresszió, és a kiegészítő erősítő edzés szerepe hatalmas, az ízületek nem megszokott irányú nagy terhelése miatt – kitámasztásoknál a bokára ható oldalirányú erő a testsúly többszöröse, ennek megtartásához jól képzett izomzatra van szükség. A hátrafelé történő futást legtöbb esetben teljesen az elejéről kell tanítani, ezt a mozgást általában nem is gyakorolják soha a sportolók. Az egyéni fejlesztés után érdemes elgondolkodni abban is, hogy a játékosokat az edzéseken egymással versenyeztetve gyorsítsuk – ez a plusz motiváció újabb lökést tud adni a fejlődésnek.

A gyorsaság fejlesztésének harmadik eleme a pliometrikus gyakorlatok csoportja. Ezek a gyakorlatok megtanítják a sportolót arra, hogy minél kevesebb időt töltsenek kontaktusban a talajjal, és az elrugaszkodáskor a legrövidebb idő alatt fejtsék ki a lehető legnagyobb erőt. Ahogy az előző cikkben írtam, nem elég a „gyors láb” a gyorsasághoz, szükséges a minél nagyobb erőközlés is a talajjal. A pliometrikus gyakorlatok során a sportoló egy intenzív fékező erőkifejtés után egy nagy erejű, robbanékony gyorsító munkát végez sorozatokban egymás után. Legegyszerűbb példa az, ha a sportoló egy magasabb helyről leugrik a talajra és megpróbál azonnal felugrani minél magasabbra. Ezek során – hogy a gyorsaság fennmaradjon – csak addig szabad növelni az intenzitást vagy a terhelést, amíg a mozdulat dinamikus marad – ez 10-12 ismétlésnél nem jelent többet. Itt is érdemes minden irányban gondolkodni, a sportjátékok mozgásmintáit figyelembe véve. Ebben a gyakorlatcsoportban a sérülésveszély is nagy, így rendkívüli fontossággal bír a progresszió megfelelő tervezése, és az edző szeme, odafigyelése.

A gyorsaság – illetve a gyorsulás – fejlesztése tehát sematikusan vázolva három fő pillérrel bír. Funkcionális erőfejlesztés, robbanékony futómozgások és pliometrikus gyakorlatok, természetesen megfelelően egymásra építve, jól tervezve. Ezeket követve hozható ki a maximum egy játékosból.